Another Brick In The Wall

Gondolatok a szegénységről és gazdagságról marxista megközelítésből

Eretnek gondolatok a korlátolt felelősségről

2011. december 20. 14:40 - aLEx

 

A vállalkozó a befektetett tőkéjét kockáztatja, ezért kell jogosnak tekintenünk a tőkéje hozadékát. Változatlanul ebből az elvből kívánok kiindulni és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló piacgazdaság anomáliáit ezen keresztül kívánom bemutatni. Az átlagember ugyanis jogosnak fogja fel a tőke hozadékát, ugyanakkor azonban nem tudja, hogy mi a különbség a befektetett tőke és a vállalati vagyon között. Azaz nem tudja, hogy mi a különbség egy kisiparos és egy korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság között. Kvázi mi a különbség egy manufaktúra és egy korszerű iparvállalat között.

 

A korlátolt felelősség jogintézményéről

A korlátolt felelősség jogintézménye létrehozásának a célja a befektetési kedv ösztönzése volt. A mai kor jellemző vállalkozási formája a Korlátolt Felelősségű Társaság (Kft.) és a Részvénytársaság (Rt.). Ezért korlátozzuk a témát csak ezekre a vállalkozási formákra! Mindkettő jellemző vonása a tulajdonos korlátolt felelőssége, ami azt jelenti, hogy a vállalkozó (a tőkés) a vállalkozása adósságaiért (veszteségeiért) csak a vállalkozásba fektetett tőkéje erejéig tartozik felelősséggel. Ez a befektetett tőke Kft. esetében a törzstőke, Rt. esetében a részvénytőke. A befektetett tőke forrása mindkét esetben a vállalkozó (a tőketulajdonos) magánvagyona, tehát az adózott személyi jövedelemből származik. Itt most az egyszerűség kedvéért elhanyagoltam azzal az esettel, hogy egy anyavállalat is létrehozhat leányvállalatot. Vagyis a mai kor vállalkozója nem a magánvagyonát kockáztatja, hanem csak a magánvagyonának a vállalkozásba fektetett részét, a bevitt tőkét. De ezt is csak akkor kockáztatja, ha a vállalkozásának a vagyona nem fedezi a vállalkozás adósságait. Ezzel szemben a kisiparos a teljes magánvagyonával felel a tevékenységéért.

A másik oldalról viszont mi a növekedés, a beruházás, a fejlesztés forrása? A kisiparosnál a személyi jövedelemadóval adózott magánvagyona (emlékszünk a progresszív adókulcsok felső határaira ’89-ből?), a vállalatnál pedig ez a tulajdonos személyi jövedelemadóval adózott jövedelmét nem érinti. (Mennyi is az osztalékadó?) Különválik tehát a vállalkozó magánvagyona és a vállalkozásba fektetett tőkéje. Az egyik oldalon. A másik oldalon viszont NEM VÁLIK KÜLÖN A VÁLLALKOZÓ VÁLLALKOZÁSBA FEKTETETT TŐKÉJE A VÁLLALKOZÁS SAJÁT VAGYONÁTÓL. Faramuci helyzet, ami jogilag tisztázatlan, értelmezhetetlen, zavaros és rengeteg visszaélésre, kiskapura, hatalmi helyzettel való visszaélésre ad lehetőséget.  Ezen belül a leglényegesebbekkel külön is szeretnék foglalkozni.

 

Ki a tulajdonosa a vállalati vagyon növekményének?

A mai kor vállalkozója jellemzően hiteltőkéből vállalkozik. Bolond volna a saját pénzét kockáztatni, ha hitelből is vállalkozhat. Annál is inkább ezt teszi, mert mint látni fogjuk, a profit óriási része a pénzforgatásból származik. Ez esetben a saját tőke csak a hitelfedezet összegét fogja képviselni a vállalkozásban – az első hitel esetében. Minden további hitelnél már a vállalat időközben megnőtt saját vagyona a fedezet. Így simán kialakul az a helyzet, hogy a vállalkozó befektetett tőkéje egy Kft-nél csak a törvényileg előírt minimumot teljesíti, ugyanakkor a Kft. vagyona (üzleti értéke) ennél nagyságrendekkel nagyobb. Amikor a Kft. jogintézménye a rendszerváltásra készülve létrejött Magyarországon, akkor ez a kötelező törzstőke 1 millió Ft volt, ma nem is tudom, hogy aktuálisan mennyi. Ugyanakkor ma már milliárdos vállalkozókról beszélünk. Vajon hány százalékos éves megtérüléssel kell a befektetett tőkét ahhoz forgatni, hogy húsz év alatt milliárdos vagyonra lehessen szert tenni? A közhiedelem ebből az egyszerű kérdésből vonja le azt a következtetést, hogy „tisztességes” munkával a mai világban meggazdagodni nem lehet. És itt a „tisztességes” szót idézőjelbe tettem, mert nem a morális/etikai jelentését vizsgálom a szónak. Csak utalok rá, hogy itt nem munkáról van szó, hanem pénzforgatásról, amelyben a dolgozótól kisajátított értéktöbbletet is a sajátjaként forgatja a vállalkozó.

Mindaddig, amíg a dolgozó erre rá nem jön, addig a vállalkozó joggal hiheti, hogy ő a „képes”, a „tehetséges”, a haszonra „érdemes”, a „kivételes”, a „kiválasztott”, aki „jogosult” ennek a kisajátított értéktöbbletnek a forgatására éppen a dolgozó „érdekében”, mert azáltal teremt munkahelyet, ami megélhetést nyújt az önmagukban élhetetlen vállalkozni képteleneknek. Így alakul ki a liberális elitizmus. Mindaddig, amíg a dolgozó rá nem jön a turpisságra és önbizalma nem támad, hogy ő is képes volna a saját munkájának az értéktöbbletét forgatni, addig a tőkeviszonyokon és a kizsákmányoláson érdemben változtatni nem sok esély van. A liberális politika pedig könnyűszerrel érvel azzal, hogy a szociális jóléthez  gazdasági prosperitásra van szükség, ami a pénzforgatás pörgését jelenti elsősorban, nem a „dübörgő” gazdaságot.

 

Mi az érték forrása? Miből származik az értéktöbblet?

Ezt a kérdést még maga Marx sem tudta elég meggyőzően megmagyarázni. Számára és a marxisták számára ugyan egyértelmű, hogy az érték és az értéktöbblet az emberi munkából származik, hiszen a termelőfolyamatban egyedül az ember alkotó, minden más résztvevő dolog élettelen lévén csak az anyag- és energiamegmaradás elvének megfelelően adhatja át értékét a termékbe. A neoliberalizmus számára elég egyszerű az egész marxista érvrendszert lesöpörni az asztalról azzal, hogy az érték a piacon realizálódik és az értékben sok olyan dolog is megnyilvánul, ami az emberi akarattól független, például a búzában és a gyümölcsben a napenergia, azaz az egyik farmer terméke nem a saját kétkezi munkájának köszönhetően értékesebb mint a másiké. Ráadásul a tőketulajdonos az absztrakt emberi munka eredményét is kisajátítja arra hivatkozva, hogy a licence és a know-how értékét ő vásárolja meg, a K+F tevékenység bérét ő fizeti ki, azért az ebből fakadó értéktöbblet is őt illeti meg.

Hogy végre esélyünk lehessen közös nevezőre jutni, Marx értéktöbblet-elméletét kell újra nagyító alá vennünk és kissé átfogalmaznunk! Abból indulok ki, hogy az értéktöbblet forrása a munka, de a munkafolyamatnak tőkeszükséglete van, azaz a befektető joggal tart igényt hozadékra. Ezt a két dolgot nem szabad összekevernünk! Mivel az anyag- és energiamegmaradás törvényének értelmében a semmiből nem lehet többet teremteni és az anyag nem vész el, csak átalakul, a pénz nem lehet az értéktöbblet forrása. Az értéktöbblet csak az alkotó szintézisből keletkezhet, mely az emberi tudás, az absztrakt emberi munka terméke. Az értéktöbblet FORRÁSA a munka, az emberi alkotó tevékenység, ESZKÖZE a pénz, a tőke. Az értékteremtő absztrakt emberi munka pedig nagyon sokféle lehet, a szakosodás (munkamegosztás) mai szintjén beletartozik nem csak a klasszikus értelemben vett munkás bérmunkája, hanem a mérnöki munka nagyon sokféle fajtája (beleértve a K+F tevékenységet is), a minőségellenőr, a termelésirányítás, a (valódi) kereskedelem és a (valódi) pénzügyi szolgáltatások tevékenysége is. Sőt maga a tőketulajdonos is végezhet munkát, amiért munkabér illeti meg. Ilyen értelemben tehát bérmunkás a manager és a manageri funkciót ellátó tőketulajdonos is.  A szelvényvagdosás és a hozadék számolgatása önmagában nem munkatevékenység.

Hogy mi az érték forrása, azt egy nagyon gyakorlatias példán próbálom bemutatni. Képzeljünk el egy olyan termelési folyamatot, amelyben a munkaerő munkaerőpiaci árát valósnak tételezzük fel! Az pont annyi, amennyit a munka „ér”. Ez a vállalat hitelfelvételből bővíti a termelést (beruházást valósít meg).

 

Kinek a tulajdona a hitelből megvalósított beruházás?

Ki veszi fel a hitelt? Nem a tőkés, tehát nem ő biztosítja a termelés tőkeszükségletét. Ezt a köztudat tévesen hiszi így. Ki megy be a bankba a hitelről tárgyalni és ki az aláírásra jogosult személy? A Kft. ügyvezető igazgatója. Még akkor is, ha az ügyvezető igazgató maga a tulajdonos, akkor sem tulajdonosként, hanem igazgatói minőségben vesz fel hitelt. A hitelt nem a tulajdonos folyószámláján írják jóvá, hanem a jogi személy Kft. számláján. Ki fizeti a kamatokat és a törlesztőrészleteket? A Kft. Ha a tulajdonos a törzstőkéjének az osztalékát az év végén a cég adózott nyereségéből teljes egészében kiveszi, akkor egészen bizonyos, hogy a hitel kamatainak és a törlesztőrészleteinek a teljes összegét a vállalati kollektíva munkájának eredményéből fizették ki.

Két következtetést vonhatunk le, illetve föl kell, hogy tegyünk egy kérdést is:

  • A dolgozó munkája még akkor is hoz létre értéktöbbletet, ha megkapja a munkájának a munkaerőpiaci árát.
  • A dolgozó munkája még akkor is hoz létre értéktöbbletet, ha a tőketulajdonos a befektetett tőkéjének a jogos hozadékát megkapja.

Ezek után teljesen jogos a kérdés, hogy a hitelből megvalósított beruházásnak, a vállalati vagyon létrejött növekményének miért a törzstőke tulajdonos lesz a tulajdonosa, hiszen az nem az ő tőkéjéből van? A bank pedig a saját tőkejövedelmét, a kamatokat megkapta.

Elnézést kell kérnem azért, hogy egy mondaton belül kétszer használtam a „tulajdonos” szót, ez így nagyon magyartalan, de hangsúlyozottan tulajdonjogról beszélek, és két, jogi értelemben különböző tulajdonosról van szó!

 

A tőkés adózatlan jövedelem tulajdonosa

Visszatérve az elméleti fejtegetéshez, előfordulhat akár az a szélső helyzet, hogy egy (egyszemélyes Kft-nél a) vállalkozó befektetett tőkéje mondjuk 10 millió Ft (kevesebb, mint egy új lakás ára), a vállalkozás tényleges vagyona viszont 10 milliárd (vagy akármennyi). Aminek a forrása viszont bankhitel volt. És a Kft. teljes vagyona fölött az a tulajdonos rendelkezik, aki mindössze 10 millió Ft összeget kockáztat a magánvagyonából. 10 millió Ft befektetett tőkével 10 milliárd működő tőke hasznát szedi! A törzstőke jogcímet jelent a teljes vállalati vagyon birtoklására és a hasznok szedésére. A törzstőke a kutyabőr, a nemesi jogcím szerepét tölti be, a legitimáció.

A dolgok működéséhez egy adózási kedvezményt is meg kell érteni, amit a pénzügyi rendszer a vállalkozónak a korlátolt felelősség intézménye mellé pluszba nyújt! Azt ugyanis, hogy a vállalkozó a vállalkozásának az adózott nyeresége után nem köteles személyi jövedelemadót fizetni. Egy Kft. tulajdonos-ügyvezetője fizet jövedelemadót a saját munkabére után, illetve (nem összevontan) fizet osztalékadót (ami nem progresszív, hanem fix adókulcsú) a vállalkozás adózott nyereségéből osztalék címén kivett összeg után, de a ki nem vett összeg után nem köteles fizetni. Ez után csak akkor adózik le, ha a vállalkozását megszünteti és eladja.

Teljes joggal föltehető a kérdés: a tőketulajdonos hogyan lehet olyasminek a tulajdonosa, ami soha nem volt személyi jövedelemadóval adózott jövedelem?

 

Az öröklés kérdéséről újra

Az első blogbejegyzésemben érintettem azt a kérdést, hogy gazdagnak lenni ma a feudális előjogokhoz hasonlóan születési előjogot jelent. Ha a tőketulajdonos valami olyasmit örökít, ami nem is az övé, akkor a liberális örökösödési jogrendszer joggal kifogásolható.

Arról nincs értesülésem és nem tudtam kideríteni – pedig még jogász fórumoknak is írtam e kérdésben –, hogy öröklés esetén az örökös fizet-e jövedelemadót a megörökölt működőtőke után. A törzstőke után biztosan nem, mert az adózott jövedelemből származik. Viszont a törzstőkét megörökölve örököse a soha nem adózott jövedelemnek is. Vagy ha nem örököse, a rendelkezési jogot akkor is örökli, hiszen a törzstőkének ő a tulajdonosa. Újra csak azt látjuk, hogy a törzstőke a kutyabőr, a származási előjog, mégpedig a kizsákmányolásra.

 

A tőke szabad áramlása

A tőke szabad áramlásának kérdése kapcsán a fenti gondolatmenetből két elméleti probléma rajzolódik ki. Az egyik az, ha korlátolt felelősségű jogi személy viszi a tőkéjét külföldre, akkor olyan jövedelem áramlik ki egy társadalomból, amelynek formálisan létezik ugyan jogi személy tulajdonosa, de fölötte létezik egy kvázi tulajdonos természetes személy is, aki viszont jövedelemadót soha nem fizetett ennek a vagyonnak a vonatkozásában. Egyrészt erkölcsi/morális problémáról van szó, másrészt élesen kirajzolódó közgazdasági kérdésről, hogy a tőke úgy vándorol egy nagyobb profitkilátásokat ígérő gazdasági környezetbe, hogy munkanélküliséget hagy maga után, amelynek kezelésére nincs meg a fedezet az állami bevételekben. Ebből a szempontból tehát nem lehet eltekinteni attól, hogy a tőketulajdonos személyi jövedelemadóval nem adózott jövedelmet vont ki a társadalomból. Álláspontom szerint a kérdés megoldása egyértelműen csak az lehet, ha nem tesszük lehetővé a személyi jövedelemadóval nem adózott jövedelmek szabad áramlását. Más nyelven szólva meg kell tiltani a jogi személyek működőtőke kivitelét! Ez segítene egyébként a tulajdonosi kör áttekinthetőségét is javítani.

A másik probléma ezen lényegesen túlmutat. Ha a tőke szabad áramlása kizsákmányolásból származó pénzek külföldi befektetését jelenti, akkor egyenesen fel kell tenni a kérdést, hogy KI VOLNA ENNEK A JOGOS TULAJDONOSA? Ugyanis a beígért munkahelyek létesülnek külföldön, ezt a kizsákmányoltak nem tolerálhatják! Ha megtűrik, az a társadalmi konszenzus nyilvánvaló felrúgása, hogy a tőkés a nyereségét nem a társadalom érdekében használja fel! Ilyen értelemben a külföldön befektetett tőke dezertálásáról van szó, amely cserbenhagyja az anyatársadalmat. Volna mit ezeken az alapvetőnek vélt emberi jogokon felülvizsgálni!

 

 

A fentiekben azt kívántam felvázolni, hogyan jelenik meg a tőkeakkumulációs érdekeltség a kapitalizmusban, amely az értéktermelésben nem vesz részt, csupán közönséges pénzforgatás. Arra szerettem volna rámutatni, hogy a korlátolt felelősség intézményében milyen kiskaput sikerül elrejteni a kizsákmányolás számára. Későbbi írásaimban ennek a jogba beépített kiskapunak a megszüntetésére szeretném megfogalmazni a javaslatomat, amelyek lényegében a tőkeviszonyok gyökeres reformját jelenthetik.

Mindennek a jelentősége pedig abban van, hogy képesek leszünk meghatározni a vállalati vagyonban azt az értékrészt, amely az emberi munkából származik és nem a tőke hozadéka. Jogszabályi tisztázás esetén ez lehet a forrása a dolgozói résztulajdonnak.

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://another-brick.blog.hu/api/trackback/id/tr958170800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras1951 2015.12.14. 21:23:39

A teljesség igénye nélkül.

a) "A vállalkozó a befektetett tőkéjét kockáztatja, ezért kell jogosnak tekintenünk a tőkéje hozadékát"

Nem! A tőke hozadéka azért jogos, mert a polgári jog annak deklarálja! A polgári jog szerint aki valamilyen dolognak a tulajdonosa, az tulajdonosa lesz e dolog hasznainak is. Mlért? Csak! Valójában itt a nyers erőszakon alapuló birtoklás jogi álcába bujtatásáról van szó. Ez legtisztábban a föld magántulajdonában érhető tetten. A föld magántulajdona úgy keletkezett, hogy az első tulajdonos a Föld-golyó felületének egy részét körbekerítette és kijelentette, hogy az az ővé, a többiek pedig ezt a jogát elismerték. Vajon miért? Semmilyen más módon ezt nem lehet megmagyarázni, mint úgy, hogy a tulajdonosnak még a tulajdon birtokbavétele előtt hatalma volt a birtokból kiszorítottak felett és így erőszakkal kényszerítette őket a tulajdona elismerésére. A további fejlődés során a tulajdonosok érdekeik védelmére államot hoztak létre és ez az állam jogot alkotott a tulajdon védelmére, amely jogot erőszakkal juttat érvényre. Így a kollektív (állami) erőszakkal védett jog eltakarja a tulajdon létrejöttének erőszakos jellegét. Természetesen a modern társadalomban a nyílt erőszak csak az "ultima ratio", a hétköznapok során az ideológia sokáig képes azt helyettesíteni. Az itt kifejtett elmélet a munka és a tőke osztozkodásáról a hozadékon maga a "spanyolviasz", sokkal régebbi, mint a marxi értéktöbblet-elmélet. Egészen Adam Smith-ig lehet visszavezetni, modern formája a neoklasszikus funkcionális jövedelemelosztás elmélete. Abban szerepel egy matematikai egyenlőség és az elmélet szerint csak akkor van kizsákmányolás, ha ez az egyenlőség felborul. A blog lényegében pontosan ugyanezt állítja. Csak akkor nem világos, hogy a szerző milyen alapon tartja magát marxistának - lévén, hogy a legalapvetőbb kérdésben vallja azt a polgári nézetet, aminek bírálatáról szól a marxizmus.

b) "Ezt a kérdést még maga Marx sem tudta elég meggyőzően megmagyarázni. Számára és a marxisták számára ugyan egyértelmű, hogy az érték és az értéktöbblet az emberi munkából származik, hiszen a termelőfolyamatban egyedül az ember alkotó, minden más résztvevő dolog élettelen lévén csak az anyag- és energiamegmaradás elvének megfelelően adhatja át értékét a termékbe."

A szerző itt világos bizonyítékát adja annak, hogy nem ismeri, nem érti Marx tanítását, csupán annak a sztálini primitivizálását ismeri úgy-ahogy.

Marx az elméletében kucsfontosságú (és Sztálin és a sztálinisták által soha meg nem értett) fetisizmus fejezetben leírja, hogy

„... [teljesen] különböző munkák egyenlősége csak abban állhat, hogy elvonatkoztatunk valóságos egyenlőtlenségüktől, hogy redukáljuk őket arra a közös jellegükre, amellyel mint emberi munkaerő kifejtése, mint elvontan emberi munka rendelkeznek.

A magántermelők agya magánmunkájuk e kettős társadalmi jellegét csak azokban a formákban tükrözi vissza, amelyek a gyakorlati forgalomban, a termékcserében megjelennek - magánmunkájuk társadalmilag hasznos jellegét tehát abban a formában, hogy a munkaterméknek hasznosnak kell lennie, mégpedig mások számára hasznosnak - a különböző fajta munkák egyenlőségének társadalmi jellegét pedig abban a formában, hogy ezeknek az anyagilag különböző dolgoknak, a munkatermékeknek közös értékjellegük van.

Az emberek tehát nem azért vonatkoztatják egymásra munkatermékeiket mint értékeket, mert ezek a dolgok szemükben pusztán dologi burkai egyenlő fajta emberi munkának. Ellenkezőleg. Azáltal, hogy különböző fajta termékeiket a cserében mint értékeket egymással egyenlővé teszik, azáltal teszik egyenlővé egymással különböző munkáikat mint emberi munkát. Nem tudják ezt, de csinálják. Az értéknek tehát nincs a homlokára írva, hogy micsoda." (MEM 23 67. oldal)

Ez nagyjában és egészében homlokegyenest különbözik attól, amit a szerző (a sztálini dogmák ismételgetésével) Marxnak tulajdonít.

Egyelőre ennyi. (A többi sem jobb, de itt nem lehet hosszú szövegeket írni)