Marx a kapitalista gazdaságot mikrogazdasági szemlélettel elemezte. Ez alól kivételt talán egyedül az ágazatok közötti egyensúly kérdésének vizsgálata jelentette. De az alábbiakban látni fogjuk, hogy a marxizmus fogalmi rendszere alapján igenis lehetséges a kapitalista gazdaságot makrogazdasági szemlélettel leírni. Sőt, miközben az egyes termékek és szolgáltatások tényleges ára látszólag a piacon nem határozható meg a marxi értéktöbblet-elmélet segítségével, aközben makrogazdasági szinten kifejezetten mérhető. Az alábbiakban ezt kívánom szemléltetni.

Szokás mondani, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Nézzük meg tehát, hogyan is lehet elosztani a nemzeti jövedelmet! Ne zavarjon bennünket, hogy nemzeti jövedelemről beszélünk és nem GDP-ről, fogalmát tekintve ugyanarról van szó, csak technikailag különböznek egymástól!

Ha matematikailag leírjuk azt, hogy egy nemzetgazdaság nemzeti jövedelme miből tevődik össze, akkor igen egyszerű képlethez jutunk. Ha elhanyagolunk a végső felhasználásra kerülő ásványkincsekkel és más természeti javakkal, akkor azt kapjuk, hogy a nemzeti jövedelem nem egyéb, mint a termelési vertikumban az egyes termelőegységek által előállított hozzáadott érték, azaz a bér és a profit összege. Ezeket nemzetgazdasági méretekben összesítve kapjuk, hogy

∑(v + m) = ∑v + ∑m = Y                   (1)

A képlet pontosan azt fejezi ki, hogy a nemzeti jövedelem a fogyasztásból és a felhalmozásból áll. Ha ezt az egyenletet elosztjuk a munkabérek társadalmi szinten összesített ∑v értékével, akkor azt kapjuk, hogy a nemzeti jövedelem a munka értéktermelő képességétől függ, melyben az értéktöbblet a tőkéhez csupán az állóeszközök fejlettségén (színvonalán) keresztül kapcsolódik. A tőke maga nincs benne a képletben. A tőke a jövedelemtermelésnek csak eszköze.

1 + ∑m/∑v = 1 + m/v = 1 + p” = Y/∑v                   (2)

A (2) képletben a ∑m/∑v nem egyéb, mint a társadalmi szinten átlagosan mérhető m/v érték, így a summa jelet el is lehet hagyni. Ezt a hányadost Marx a fogalmi rendszerében értéktöbbletrárának nevezte, és a kizsákmányolás fokának jellemzésére használta. Tekintettel azonban arra, hogy a képletben a tőke sehol nem szerepel, én nem a tőke tulajdonságának tartom az értéktöbblet létrehozásának képességét, hanem az emberi tényezőnek tulajdonítom azt. Ebben az értelemben jogosnak tekintem a fogalom átnevezését. Ennek megfelelően én a munka értéktermelő képességének nevezem az m/v hányadost. Közgazdasági tartalma szerint a hányados azt tükrözi, hogy a munkát végző ember az értéktermelő munkájával létrehozott jövedelem mekkora részét engedi meg, hogy az adott termelési viszonyok mellett a tőketulajdonos kisajátíthassa.

Nem a tőkéből lesz a jövedelem! Nem a pénz fial pénzt! Ennél egyszerűbben ki sem lehet fejezni a marxista alapigazságot! Ezt az alapigazságot a polgári közgazdászok is elismerik, amikor a GDP éves összegét kiszámolják. Vagyis a kapitalizmus elismeri Marxot! Az összes eddigi blogbejegyzésemben erre tettem kísérletet, de falra hányt borsó, mert pozitív reakciót az olvasóközönségben nem vagyok képes kiváltani! Hogyan írjam le ennél triviálisabban? De visszafogom magam és megpróbálom matematikailag kielemezni az egyenletet.

A képletből nyilvánvaló, hogy v nem vehet fel nulla értéket, mert egy tört nevezője nem lehet nulla. A képletben szereplő m/v hányadost Marx értéktöbbletrátának nevezi, amely szerinte a kizsákmányolás fokát fejezi ki. Jómagam az előző blogbejegyzésemben úgy neveztem el, hogy m/v a munka értéktermelő képessége. Véleményem szerint ez az értelmezés jobban kifejezi a hányados közgazdasági tartalmát. Konkrétan azt, hogy az értéktöbblet forrása a munka és emberi közreműködés nélkül nincs értéktöbblet. Sőt, már azt is bátran kimondhatjuk, minél több ember van kirekesztve az értéktermelésből, annál kevesebb ember tudja alkotó módon kivenni a részét a társadalmi fejlődésből. Önmagában már ez is az értéktöbblet csökkenését eredményezi. Triviális megállapítás.

Az utóbbi egyenletben az Y/∑v az egy főre (egységnyi munkabérre) vetített nemzeti jövedelem. A hányados értéke minden körülmények között nagyobb 1-nél, hiszen Y értkében benne van az állam saját fogyasztása és a felhalmozás is. Azt fejezi ki, hogy a nemzeti jövedelem elég volna mindenki tisztességes és emberhez méltó megélhetéséhez, ha mindenkinek jutna munka. Saját szükségleteit ugyanis mindenki képes megtermelni. Csak nem kellene a profitmaximalizálás érdekében korlátozni a munkához való hozzáférés lehetőségét!

Az egyenletben a ∑v/∑v = 1 azt fejezi ki, hogy a dolgozó a jövedelmét egy az egyben elfogyasztja a saját munkaerejének újraelőállítása során. Ez a társadalmi termelés célja, a szükségletkielégítés! Azért dolgozunk, hogy élni tudjunk! Amit pedig befektetni (felhalmozni lehet), az a saját szükségletünk felett megtermelt többlet: a többlettermék.

Mivel tudjuk, hogy a felhalmozás lakossági és vállalati felhalmozásra oszlik meg, s ha elhanyagolunk az állami felhalmozással, akkor az m/v értékének is oszthatónak kellene lennie (m_v + m_c)/(c + v) szerint. Ez azt fejezi ki, hogy a dolgozóknak rendelkezniük kellene profitérdekeltséggel (osztalék jövedelemmel). Azaz a dolgozónak is rendelkeznie kellene a saját munkaereje bővített újraelőállításának lehetőségével. Vagyis a dolgozó jövedelmének nem volna szabad egy fajspecifikus biológiai határértéknek (egy létminimumnak) lennie, amelyet a parizer gyártósor termelékenysége határoz meg. (Ez utalás Marxra, aki azt mondta, hogy a fogyasztási javak előállításának termelékenysége nő, ezért fajlagosan csökken a munkaerő újraelőállítására fordítandó szükséges munkaidő, azaz a munkabér.) Mivel a munkabér a munkaerő értéktermelő képességének növekedését nem tükrözi, ezért a dolgozó fogyasztásában ez nem jelenik meg, következésképpen csakis a tulajdonjogban lehet helyre tenni.

Világítsuk meg ezt egy kicsit jobban! A második egyenletet alakítsuk egy kicsit át! A munka értéktermelő képességét c/c = 1 értékkel szorozva kapjuk:

1 + (c/v)*(m/c) = Y/∑v

azaz

m/v = (c/v)*(m/c)                    (3)

A (3) képletben c/v a tőkeösszetétel, az m/c pedig a tőkemegtérülés. A nemzeti jövedelem függ ugyan a tőkeösszetételtől, de az állandó tőkét csak a tőke szerves összetétele arányában szabad növelni, mert az e fölötti tőkefelhalmozás csak a tőkemegtérülést fogja rontani. (A tőkemegtérülési mutatót szintén a fentebb hivatkozott blogbejegyzésemben értelmeztem.) A tőkemegtérülést ugyanis csak a munka értéktermelő képessége biztosíthatja. A tőke szerves összetétele és a tőkemegtérülés szigorúan összefüggő fogalmak a munka értéktermelő képességével.

Ha jól végiggondoljuk az államszocializmusban és a mai farkaskapitalizmusban a nemzeti jövedelem elosztása ugyanolyan módon történt. Először a tőketulajdonos kiszakítja a fölhalmozásra szánt összeget, aztán ami marad, az a munkabér. Ebben a leegyszerűsített megfogalmazásban az állam saját fogyasztásával és saját fölhalmozásával elhanyagoltunk. Ez elsődleges prioritás a fölhalmozás, mintha abból képződne a nemzeti jövedelem és a fogyasztást ennek a célnak rendeljük alá.

Hogyan kellene, hogy történjen ez? Hagyni kellene, hogy mindenki megtermelje a saját fogyasztását, és ami azon felül képződik, mint többlet, az volna felhalmozható. Így jöhetne léte a munka étektermelő képességével szinkronban álló tőkeösszetétel. Az elsődleges cél az emberi szükséglet kielégítése, a megélhetés. Ami marad, az halmozható fel az emberi munka termelékenységének növelése céljából. Érzékelhető a filozófiai különbség?

Az értéktöbblet kisajátításának mi a mozgatórugója? Az emberi önzés: amit kisajátítottam, az már az enyém, csak az enyém, azt már nem fogyasztható el mások által! Ha ma nem is jó semmire, holnap majd az lesz. A hamis ideológia pedig az, hogy én teremtek munkát, megélhetést. Miért hamis? Először is azért, mert senki nem teremt munkát, legfeljebb munkahelyről lehet szó. Másodszor azért hamis, mert a munka hozza létre a többletterméket, azaz a tőkefelhalmozás lehetőségét. Harmadrészt azért hamis, mert ha nincs értéktöbblet kisajátítás, akkor az értéktermelő munkát végző embernél maradna a lehetőség, hogy a saját többlettermékét a saját értéktermelő képességének megfelelően hasznosítsa a maga és a társadalom számára.

Hamis állítás, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Mert ebből az jön ki, hogy a dolgozó ember csak annyit fogyaszthat, amennyi az elosztás után neki jut. Holott a dolgozó a saját fogyasztását megtermelte. Felhalmozni volna csak annyit szabad, amennyi a fogyasztáson felül marad! Az értéktermelő embernek hadd legyen a saját döntése, hogy mennyire hajlandó visszafogni a saját fogyasztását annak érdekében, hogy többet tudjon fordítani a saját értéktermelő képességének kibontakoztatására!

Remélem sikerült megvilágítani, hogy mennyire hamis logika alapján működik a világ! Remélem, érződik belőle, hogy miért nem működik a világ jól! Ideje volna a tőke és a munka közötti jövedelemelosztást végre a helyére tenni. Be kellene látni, hogy már régen nem képződik annyi profit, amennyi a munka jövedelemtermelő képessége alapján képződhetne társadalmilag hasznos módon!