A kereslet-kínálat egyensúlyát is Marxtól eltérő módon közelítem meg. Úgy vélem, hogy a reálgazdaság osztályokba sorolásának nincs értelme, mely szerint van termelőeszközöket gyártó szektor és van fogyasztási cikkeket gyártó szektor és a gazdaság egyensúlyát azok között vizsgáljuk. Szerintem ez önkényes és bizonyos értelemben formális felosztás. Ez a megközelítésmód egyáltalán nem biztosít arra lehetőséget, hogy például a bankszektornak az egyensúlyra gyakorolt hatását vizsgáljuk.

Úgy gondolom, hogy a reálgazdaság két szektora között lehet ugyan egyensúly, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy akár a gazdaság egészében, akár az egyes szektorokon belül egyensúly áll fenn.

Egy beruházást saját vállalkozáson belül is végre lehet hajtani. Ebben az esetben sem vonhatja senki kétségbe, hogy a beruházás egy önálló termék, azaz új érték. Ugyanúgy könyveljük állóeszközként, mintha alvállalkozóval történt volna a kivitelezés vagy beszállítótól történt volna a gépbeszerzés. Aki arra szakosodott, az valószínűleg jobb terméket állít elő és hatékonyabban, de ez nem elvi különbség.

A virtuális tőke tulajdonképpen az új értéknek egy olyan formája, egy olyan speciális „termék”, amit a vállalat nem a piacon értékesít, hanem saját maga használja mint eszközt a bővített újratermelésben.

Ezért tehát az egyensúly kérdésének más megközelítését választottam. Nem állítom azt, hogy az egyensúly feltételeit le tudom írni, de azt igen, hogy bizonyítani tudom – a globális kapitalizmusban nem létezik gazdaság egyensúly.

Az érték összmennyiségének makrogazdasági egyensúlya

A kereslet-kínálat egyensúlya makrogazdasági kategória, ezért Robert Kurz szemléletét magunkévá téve rendszerszinten kell összesítenünk az új értéket, ahogyan azt egy korábbi írásomban kifejtettem. Idézek a blogbejegyzésemből:

„Nagyon lényegesnek tartom Kurz szemléletében az „érték összmennyiségének” fogalmát, mert amíg az egyes konkrét termék értékéről csak elvontan tudunk beszélni, hiszen a piac határozza azt meg, addig az „összmennyiség” egy kristálytiszta kategória, mely nemcsak elméletileg határozható meg, de statisztikailag is kimutatható. Azaz könnyű belátni Kurz igazságát. Ez pedig nem más, mint a nemzeti jövedelem (más terminológiával a GDP), amelyet mindenhol évente statisztikailag kimutatnak. Azaz létező fogalomról van szó. Az se zavarjon senkit, hogy „nemzeti” jövedelemről beszélek, hisz azonos módszerrel a globális jövedelem (GDP) is értelmezhető.”

A fentiek szellemében a bővített újratermelési folyamat y = v_HT = c_v + v_mb + m + k alapegyenletéből kiindulva, a hozzáadott értéket rendszerszinten összesítve kapjuk az összjövedelmet:

Y = ∑(c_v + v_mb + m + k) = ∑v_v + ∑v_mb + ∑m + ∑k                    (1)

Az egyenletben nevesített jövedelmek szerepelnek, mint beruházásra fordított jövedelmek, bér jellegű jövedelmek (ide tartozik a tőketulajdonos ügyvezető igazgató fizetése is) és kamatjövedelmek.

A nem nevesített jövedelmek

Egyetlen tétel, a „summa m” az, ami az (1) egyenletben nem nevesített jövedelem (eltérő színnel kiemelve), ezekről külön is beszélni kell! A nem nevesített jövedelmek nagyon különbözőek lehetnek. Elsősorban a tőketulajdonos saját fogyasztását szolgáló (nem munkabérként elszámolt) jövedelmek sorolhatók ide. Ide sorolható természetesen a kisrészvényesek osztalékjövedelme is. Mint korábban utaltam rá, a fogyasztási statisztikában ezek a munkabérekkel együtt jelennek meg, kvázi javítják a statisztikát. Nem vitás, hogy ezek a jövedelmek a kereslet-kínálat egyensúlyában részt vesznek.

Ide sorolhatók a vállalkozások megtakarításai és tartalékai, amelyek a bankszámlán szerepelnek. Vagy akár az offshore számlákra átkerülő tőke is, mely nemzetgazdasági szemléletben hiányzik az összes jövedelemből, de egy tágabb léptékű rendszerszemléletben ez is „megtakarítás”.

A megtakarítások közé sorolható a kifejezetten kincsképző funkcióval felhalmozott vagyon.

Ide sorolhatók a vállalkozások külföldi tőkebefektetései is, melyek nemzetgazdasági léptékben „dezertáló jövedelmet” jelentenek. Tágabb értelemben a vállalkozások nemzetközi elszámolásainak egyenlegét kell érteni alatta!

Ki ne felejtsem a spekulációs célú tőkefelhalmozás vagy a banki alaptőke képzés céljából kivont jövedelmeket, amelyek szintén eltűnnek a reálgazdaságból! A maffiába fektetett pénzekről nem áll szándékomban beszélni.

Vélhetően elég sok dolgot kifelejtettem a felsorolásból. Szívesen elfogadok észrevételeket a lista bővítésére.

A makrogazdasági egyensúly elemzése

Ahogy korábbi írásomban kifejtettem, az összes jövedelem fogyasztásra és felhalmozásra fordítódik, melynek elemzéséhez az országos statisztika minden adatot képes szolgáltatni. Diplomamunkák vagy igényes doktori disszertációk hálás témája lehet a növekvő jövedelmi olló elemzése a szegények és a gazdagok között, vagy a GDP és a reálbérek idősorainak és trendjeinek az összevetése. A transzfer jövedelmek, a közösségi fogyasztás, a termelő fogyasztás vagy a tőketulajdonosok luxus fogyasztása nem kell, hogy problémát okozzanak, mert a fogyasztási statisztikában mindezek benne szerepelnek.

Feladatomnak én nem azt tekintem, hogy ilyen statisztikai elemzésekbe fektessem az energiámat, ezt meghagyom másoknak. Inkább csak elméleti következtetések levonására szorítkozom az egyenletekből, illetve elméleti iránymutatást próbálok nyújtani a statisztikai kutatóknak.

Egy igen egyszerű módszerhez jutunk az egyensúly elemzésére ha az Y = (fogyasztás + felhalmozás) egyenletének mindkét oldalát elosztjuk a nemzeti jövedelemmel:

1 = (fogyasztás/Y) + (felhalmozás/Y)                    (2)

Egy oszlopdiagrammot kapunk, amelynek magassága 1 és ezen belül tudjuk ábrázolni a fogyasztás és a felhalmozás részarányát. Idősorban egymás mellé állítva szemléletesen mutatkozik meg, hogy létezik-e valamiféle állandóság, mely feltételezhetően egyensúlyt is jelent, avagy trendjében valami eltolódás mutatkozik.

Azonban felhívom a figyelmet arra, hogy még a fogyasztás és felhalmozás viszonylagosan stabil arányai sem jelentik azt, hogy kizsákmányolás nem létezik. Csak a kereslet-kínálat egyensúlyára következtethetünk, de az is lehetséges, hogy a csökkenő reálbérek csökkenő fogyasztását a tőkések saját fogyasztása (és a termelő fogyasztás) képes ellensúlyozni. De az olyan országokban mint Magyarország, ahol „eredeti tőkefelhalmozás” zajlik, a fogyasztás és felhalmozás között durva egyensúlytalanság rajzolódik ki a trendvonalakból.

Az érték összmennyisége globális szemléletben

A bővített újratermelés egyenletét a globális kapitalizmus egészére is felírhatjuk. Ebben az esetben a nemzeti jövedelem helyett a globális jövedelmet fejezzük ki és a jövedelem elosztását vizsgálhatjuk globális szinten is. Ilyen módon könnyűszerrel kiiktattunk olyan „zavaró tényezőket” a rendszerből, mint a külkereskedelmi mérleg vagy a nemzetközi fizetési mérleg hatása az egyensúlyra. A képletünk ugyanolyan egyszerű marad – elméletileg persze.

Ezzel az egyenlettel is megtehetjük, hogy a globális GDP-re vetítve vizsgáljuk. Például, ha kifejezetten arra vagyunk kíváncsiak, hogy a bankszektor profitjának növekedése okozhatja-e az egyensúly felborulását a globális gazdaságban. Az egyenletben globális gazdasági átlagértékekhez jutunk, ezért a „szumma” jelet el lehet hagyni.

1 = [∑c_v + ∑v_mb + ∑m + ∑k]/Y           

1 = (c_v/Y) + (v_mb/Y) + (m/Y) + (k/Y)          (3)

 A kérdés joggal fogalmazódik meg, hogy a reálszférából a jövedelmeket a pénzügyi szférába átcsoportosítva nem sérül-e az egyensúly. Az y = c_v + v_mb + m + k egyenlet ugyanis egy-egy konkrét termék árát írja le, vagyis a kínálatot. De a fogyasztói oldalon ezzel szemben mindössze a v_mb fizetőképes kereslet jelenik meg. Gondoljuk csak el, hogy tejről, kenyérről és húsról van szó! Hiányzik a keresletből például az a jövedelemrész, ami a bankszektor profitjában jelent meg. A bankszektor pedig nem fogyaszt sem tejet, sem kenyeret, sem húst.

Persze itt ki kell hangsúlyozni, hogy amikor erről írok, akkor a tőkések saját fogyasztásával (és a termelő fogyasztással) elhanyagolok. Ezt tehetem, mert a tőketulajdonos általában munkabért is kap és abból él, de a kisrészvényesnek is van miből tejet vásárolni év közben.

Ilyen megfontolások miatt nem elemzem, hogy a termelőeszközöket gyártó szektor és a fogyasztási cikkeket gyártó szektor között lehetséges-e egyensúly. Formális egyensúly lehetséges, illetve bármit ki lehet nevezni az egyensúly feltételének. Azt sem elemzem, hogy a tőkések saját fogyasztása képes-e pótolni a munkanélküliek fogyasztását és képes-e helyreállítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. Naiv feltételezés, hogy az úszómedencék és magánrepülőgépek „fogyasztásával” mondjuk a tejipar egyensúlya helyreállítható, mert a reálgazdaság minden egyes szereplőjének saját természetes szükséglete van, mely nem csereszabatos máséval. Nem vagyunk képesek más fogyasztását helyette elfogyasztani. Másrészt a bankszféra minden ágazatból ugyanúgy elszívja a jövedelem egy részét.

A (1)-(2)-(3) egyenletek a rendszerszintű összes új értékre vonatkozóan triviálisan bizonyítják: matematikai képtelenség a rész értékéből az egészet megfizetni!

∑v_mb ≠ ∑c_v + ∑v_mb + ∑m +∑k                             (4)

A képletben megfogalmazódó igazságot még az sem cáfolja, ha nem kizárólag csak a munkabér jelenti a fizetőképes vásárlóerőt, hanem a tőkések saját fogyasztása (és a termelő fogyasztás) is részt vesz benne. Mert az ilyen módon kiterjesztett fizetőképes vásárlóerő is csak része az egésznek.

Globális szinten már csak egyetlen „zavaró tényező” merülhet fel: az államadósság (globálisan összesített értéke)! Kapásból azt kell mondjuk, hogy az államadósság hivatott befedni az egyensúlytalanságot, azaz a kereslet-kínálat egyensúlyának hiányát. Aminek szintén „ára” van, kamatot fizetünk érte, ami szintén a bankszférát gazdagítja.

Globális egyensúlytalanság mint rendszerjellemző 

A kapitalista termelési mód alapvető ellentmondása fogalmazódik meg abban, hogy miközben egyensúlyt vélünk létezni a gazdaságban, aközben nyilvánvalóan kielégítetlen szükségletek vannak. A reálszféra látszólagos tőkefelhalmozási szükséglete, de valójában öncélú automatizmusa és a bankszféra profitéhsége önmaguk okozzák az egyensúlytalanságot.

Mielőtt valaki fölhorkanna és nekem esne, sietek megjegyezni, hogy ami az (4) egyenlőtlenségben megfogalmazódik, az nemcsak a kapitalizmus problémája, hanem egy általános filozófiai probléma, amelyet a létező szocializmus sem tudott föloldani. A marxizmus sem volt képes ezt az ellentmondást másképp megoldani, csak úgy, hogy kijelentette: a kommunizmusban mindenki (figyelem, itt hiányzik a „csak” szócska!) a szükségletei szerint részesedik a javakból.

A probléma mindaddig fennáll, ameddig árutermelés folyik és a közvetítő eszköz a pénz. Lehet kezdeni nekiállni gondolkodni és keresni a lehetőségét annak, hogyan lehet az árutermelést meghaladni. Ilyen távlatokban én sem látom át a dolgokat. Amit a későbbiekben megpróbálok felvázolni, az is csak az árutermelés viszonylagos jobbító szándékú reformja lehet. A kommunizmus még várat magára, a szocializmusról pedig azt sem tudjuk, hogy micsoda.

Kutyaharapást szőrével – az egyensúlytalanság és a fogyasztói hitel

Az (4) egyenlőtlenségben megfogalmazódó filozófiai probléma gyakorlati megoldására a jóléti társadalom azt a „blöfföt” találta ki, hogy a kereslet-kínálat egyensúlyának hiányát a fogyasztói hitellel hidalja át! Így jött létre a fogyasztói társadalom a kapitalizmusban. Ez azért „kutyaharapást szőrével” gyógymód, mert a fogyasztói hitelért is kamatot kell fizetni, ami csak fokozza az egyensúlytalanságot. Azaz a jóléti társadalom csak elodázta a válságot, hogy később egy még nagyobb válsággal fizesse meg az árát. Így sikerült összehozni 2008-ra a hitelválságot.

Amikor a hitelválságra gondolunk, ne felejtsük el, hogy az nem a fogyasztó hibájából jött létre! A tőke kereste az értékesülés lehetőségét. Azt a termékmennyiséget, amit a reálgazdaság előállított, más módon nem volt képes értékesíteni. S amióta nincs (annyi) fogyasztási hitelezés, azóta csak pang a gazdaság.

Annyit azért el lehet érni a fogyasztói hitelekkel, hogy aki hitelképes, az jólétnek érzékeli a dolgokat: olyan javakhoz jut hozzá és olyan szükségletei kielégítésére képes, amelyekre más módon nem volna lehetősége, legfeljebb a távoli jövőben. Nem mellékesen pedig a bank is hozzájut ahhoz a lehetőséghez, hogy a pénzmultiplikátor-hatást még jobban érvényesíthesse, azaz még több hitelt helyezhessen ki a hitelexpanzió során.

Az olvasó remélem elnézi nekem, hogy nem vezetem le matematikailag a fogyasztói hitelek kamatát a képletekben. Anélkül is el tud képzelni még egy „k” betűt vagy ami még egyszerűbb, egy sokkal nagyobb értéket a „k” helyére.

És persze emlékeztetni szeretném az olvasót arra, hogy az államháztartás hiánya szintén fogyasztói hitelként működik, annak árát – az adóinkon keresztül – mi magunk fizetjük.

Létezik-e „értékmegmaradás” törvénye?

A választ mindenkire rábízom, megfogalmazhatja azt a saját világnézete szerint. Azt azonban magam is elmondhatom, hogy a bővített újratermelés y = v_HT = c_v + v_mb + m + k alapegyenlete és az abból levezetett egyenlőtlenség (melyet itt megismételek, hogy ne kelljen keresni)

∑v_mb ≠ ∑c_v + ∑v_mb + ∑m +∑k                             (4)

alapján a kapitalista gazdaság (és azon belül a pénzrendszer) mintha feltalálta volna nemcsak a semmiből való „pénzteremtést”, de általánosságban a semmiből való „értékteremtést” is, hiszen a bővített újratermelési folyamatban olyan virtuális értékek képződnek, amelyre a fogyasztói oldalon nincs meg a fizetőképes kereslet.

A SEMMIBŐL KÉPZŐDÖTT ÉRTÉK MAGA A KAMAT! Ami ezzel együtt járt, az olyan dolgok kialakulása, amelyekről az egész cikksorozatom szól: a tőke fétise, a pénz fétise és amiről a következőkben lesz szó, a növekedés fétise. Maga a kapitalizmus vált fétissé.

Sorozatomban azt kívántam bizonyítani, hogy a kapitalizmus hajszolt fétisét elérni lehetetlen, egyszerűen elméletileg nincs megoldása! És téved, aki úgy gondolja, hogy a kizsákmányolt helyzet és a kapitalizmus válsága csupán sajátosan magyar probléma, mert a termelőszférából a jövedelmek világszerte a bankokba áramlanak és az államadósságok mértéke is immár globális probléma.

A jelenkor globális értékválságának a megszokott gondolati sablonok szerint nincs megoldása. Ezért minden olvasót a gondolkodásra szeretnék rávenni.

A sorozatban eddig megjelent írások:

• Függelék – Fogalmak értelmezése a marxista terminológiában
• A tőke fétise – Robert Kurz és a „Wertkritik” iskola a kapitalista fétisről – I. rész
• A pénz fétise – Robert Kurz és a „Wertkritik” iskola a kapitalista fétisről – II.
• A humán tőke és a marxi munkaérték-elmélet – A marxi munkaérték-elmélet kritikája
• Pénz fial pénzt, avagy miből keletkezik a kamat? – Bővített újratermelés forgóeszközhitelből
• A virtuális tőke és a beruházási hitel – Hogyan alakul ki a tőkeakkumulációs automatizmus?