Az emberi természet kérdéséről az előző blogbejegyzésem kapcsán érdekes vita alakult ki, ezért úgy gondoltam, hogy rövid kitérőt teszek a matriarchális társadalmak területére. Nem akartam, hogy a hozzászólások között ezek az információk elvesszenek, ezért külön blogbejegyzésben töltöm fel, mert érdeklődésre tarthat számot.
Először is mellékelek két linket, amelyet érdemesnek tartok áttanulmányozni. Mindkettő a Feminából származik és egy kissé sajátos feminista szemléletet tükröz, de úgy érzem nem ez a lényeg, hanem az ismeret. Kérem a Kedves Olvasót, hogy ne „hímsoviniszta” előítélettel nézze a dolgokat!
A mosuo törzs
Annyi férjük lehet, ahányat akarnak.
Nőuralom Ázsiában.
A mosuo törzs a világ egyik utolsó nők uralta társadalma.
Három hely a világon, ahol nők parancsolnak
A férfiaknak nincs szavuk.
Khászik, minangok, mosuo nők - az utolsó matriarchátusok asszonyai ésszel és szívvel uralkodnak.
A kérdéssel kapcsolatban nem csak Engels - A család, a magántulajdon és az állam eredete című művét illik ismerni, hanem a tényt is, ami kuriózum, hogy ma is léteznek matriarchális társadalmak elszórtan a világban, továbbá léteznek népek, amelyek csoportházasságban élnek.
Azt nehezen tarthatjuk elképzelhetőnek, hogy a patriarchális társadalmat a gyengébb nem képes lett volna leváltani. A tudományos világ nagyjából egybehangzó véleménye ma az, hogy a matriarchális társadalom az emberi törzsfejlődésben vagy a patriarchális társadalom előtt létezett vagy azzal párhuzamosan és a férfiuralmú társadalom idővel szorította ki. De az, hogy szórványokban még ma is léteznek, egyértelműen bizonyítja, hogy elterjedt formában létezett matriarchális társadalom az írott történelmi korok előtti időkben.
A régészeti feltárásokból nagyjából tudjuk, hogy az európai közép-paleolitikumban (kb. ie 100000-től az 50000-ig tartó időszak) jelenik meg először a férfiak és a nők közötti munkamegosztás, mely során jellemzően a nők végzik a gyűjtögető tevékenységet. Ebben a kőszerszámok fejlődésével kialakuló vadászat és halászat jelent változást, amely jellemzően a férfiak tevékenységévé válik. Azonban még sokáig a gyűjtögetés az elsődleges élelmiszerforrás, a vadászó férfiak még mindig kevesebb élelmet szereznek, mint a türelmesen gyűjtögető asszonyok. Ebből az időszakból sok női bálvány maradt fenn, másrészt viszont teljes mértékben hiányoznak a fallikus ábrázolások. Példaként a Willendorfi Vénusz szobrát mutatom itt be, amelynek korát 24000-22000 évesre becsülik.
Feltételezhető, hogy a nőfigurák nem szexuális bálványok, hanem termékenységi szimbólumok voltak, vagyis nem egyszerűen nőket, hanem anyákat ábrázoltak. Érthető is, hiszen az éhség, betegség és balesetek miatti halandóság olyan magas volt, hogy a horda túlélése a gyermekek számától függött. Az idősebbek és a betegek csak elegendő fiatal esetén juthattak táplálékhoz. Ha viszont a termékenységet ilyen magasra értékelték, az apaszimbólumok pedig hiányoztak, akkor ebből az következik, hogy a párzás és a szülés összefüggését még nem ismerték. Ez a magyarázata a matrilineáris leszármazásnak. A nő magasabb rangja abból adódott, hogy az élelem nagyobbik részét ő szerezte, s a szülések révén ő biztosította a horda jövőjét.
A matriarchális társadalom léte önmagában azt jelenti, hogy az emberi törzsfejlődés során a kétutas fejlődés lehetősége fönnállt. Ez önmagában cáfolja az „erősebb kutya” elvét, azt a természetfilozófiai felfogást, amely a mai ember jellemvonásaiból próbál visszafelé következtetni az emberi törzsfejlődésre és a mai erőszakos emberi magatartást próbálja az elődeinkre kivetíteni, hogy aztán egy mesteri csavarral az állati múltból származtassa le ugyanazt.
Engels hivatkozott művéhez képest ma sem ismernek a társadalomtudományok más elképzelést a patriarchális (apaközpontú) monogám család kialakulására mint azt, hogy annak létrejötte a magántulajdon kialakulásához köthető. Azaz előfeltétele volt a többlettermék előállítására való lépesség létrejötte. Ez nagy valószínűséggel a helyhez kötött (öntözéses) földművelő életforma kellett legyen, amely egyben meghonosította az állattenyésztést is. A magántulajdon kialakulása pedig nagyjából az ókor korai szakaszára tehető. Erre utaltam az előző blogbejegyzésemben is.
A rabszolgáktól eltekintve az első kizsákmányolt emberek a társadalomban a nők (és persze a gyerekek) lehettek. A „gyarapodásban” ugyanis először el kellett jutni olyan fokig, amikor már „idegen” munkáskézre is szükség volt. S bizony nagyon csodálkoznánk, ha kicsit belemélyednénk abba a kérdésbe, hogy milyen is volt a helyzete a nőknek az athéni demokráciában.
Ezen a ponton pedig egy kicsit érdemes eljátszani a gondolatattal, hogy mennyire másabbak is azok a matriarchális társadalmak, amelyekre a cikk elején linkeket mellékeltem. Hiszen erőszaknak és agressziónak szinte nincs bennük nyoma se. Az a fajta erőszak és agresszió, amelyet mi annyira „természetesnek” tartunk a nyugati civilizációban, az kifejezetten a férfiközpontú zsidó-keresztény kultúrkör produktuma.
