A rendszerváltáskor szokás volt azt mondani, az életszínvonal emelésének nincsen meg a fedezete, mert a szocializmusban kialakult termékszerkezetünk elavult, a termékeink a világpiacon nem eladhatóak, ezért a munkánk a világpiacon leértékelődik. Hiába dolgozik a szocialista nagyüzemben a dolgozó becsülettel, hiába fárad el, ha az előállított termékek nem eladhatók. Nincs szükség az Ikarus buszokra, a Videoton TV-re stb. Ezzel a ténnyel nem is volt mit vitatkozni. Ugyan meg lehetne kérdezni, miért nem lehetett az Ikarus vagy a Videoton stb. termékeit fejleszteni és versenyképessé tenni a világpiacon, de nem kérdezem meg, mert befejezett történelmi tény ezeknek a szocialista nagyvállalatoknak a szétverése és privatizációja. A válasz ezekre a kérdésekre eleve a fejünk fölött eldöntött volt és nagyjából így hangzott: a termelőeszközök csak magántulajdonban működtethetők hatékonyan. Jelen beírásban nem ezzel akarok vitába szállni. Tényként fogadom el a termékszerkezet váltás szükségességét és azt próbálom elemezni, hogyan zajlott ez le a rendszerváltás óta eltelt 20 év folyamán (ne feledjük, a cikkem négy éve íródott).
Nos, a termékszerkezet váltás lezajlott. Ma gyártunk Audit, Opelt, Suzukit, Nokiát, Samsungot stb, stb. Világszínvonalú termékek, a világpiacon ugyanúgy megállják a helyüket, ahogyan az eredeti német, japán stb márkák megállták a helyüket. Nyilván a beszállítói háttéripar is világszínvonalú, hiszen a részegységeket nem lehetne ezekbe a termékekbe beépíteni, ha nem így volna. Jól vagy rosszul, de valamilyen módon tehát megvalósult az eredeti célkitűzés, a termékszerkezet váltás.
Mi történt eközben az életszínvonallal? Volt valami fejlődés, de egyáltalán nem mondhatjuk el, hogy kevesebb fiatal nem rendelkezik lakással, mint a rendszerváltáskor. Egyáltalán nem mondhatjuk el, hogy a magyar munkabérek nemzetközi összehasonlításban egy szemernyit is javultak volna. Sőt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nőtt a létbizonytalanság, nőtt a szegénység és társadalmi méretekben felütötte a fejét a nyomor. Széles társadalmi rétegek helyzete vált kilátástalanná. Ezek szerint az életszínvonalunk mégsem a termékszerkezet korszerűségétől függ! A termékszerkezetre való hivatkozás csak egy üres kifogás volt a politikai ellenvélemény elhallgattatására.
A munkabérek színvonala a rendszerváltáskor történelmileg kialakult tény volt Magyarországon, a megelőző kor, a szocialista társadalmi berendezkedés eredménye. Ezek az alacsony bérek konzerválódtak a rendszerváltáskor. A köznyelv nagyon találóan úgy fejezte ki ezt, hogy az árak "begyűrűztek", a bérek nem. De ez nem minden. Már a szocializmus utolsó évei is úgy teltek el, hogy ami állami juttatás megszűnt, azok vásárlóerejét a bérekbe nem építették be. Döntően vonatkozik ez a lakhatási költségekre.
Ez tette vonzóvá hazánkat a külföldi tőkebefektetők számára. A multinacionális vállalatok ennek az alacsony bérnek köszönhetően realizálnak extraprofitot. A multik bérei ugyan magasabbak a „belföldi” vállalkozásoknál fizetett munkabérek átlagánál, de csak annyival, amennyit a multik a presztízsük szempontjából fontosnak tartanak, illetve amennyi a jó munkaerő elszivattyúzásához szükséges.
Történelmi tény, hogy a munkásságnak (dolgozóknak) Magyarországon se pártja, se szakszervezeti mozgalma nincs. Ez újra csak a megelőző szocialista berendezkedés történelmi öröksége. Ebből kifolyólag érdemi béralku sincs. A multik akkora bért fizetnek a munkavállalóiknak, amekkorát jónak látnak. A beszállítók pedig kiszolgáltatott helyzetükben annyira törik le a béreket, amennyire csak lehetséges.
Belátható, hogy béralku hiányában a munkabérek nagysága Magyarországon politikai szándék és akarat kérdése. Ebből a szempontból döntő fontosságú a minimálbér és a közalkalmazotti bérek nagysága, mely mind a kettő a kormány hatáskörébe tartozik. A közalkalmazotti bérek iránymutatást (és késztetést), a minimálbér pedig kötelező mértéket jelentenek a versenyszféra számára. Vagyis megfogalmazható, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányok ígéretes koncot kínáltak a külföldi tőkebefektetőknek és a magyar munkavállalókat olyan alacsony áron adták el a multiknak, amilyen alacsony áron csak lehetett. Az a társadalmi tőke, amely a magyar munkaerő tudásában és szorgalmában testesül meg, bagóért lett elprédálva.
Nyilvánvaló, ha létezik kizsákmányolás, akkor az Magyarországon a rendszerváltás óta a mindenkori kormányok, a politikai szféra tudtával és beleegyezésével történik.
